Kardos Róbert fafaragó honlapja

                    Bodorfai fafaragó műhely

KAPCSOLATFELVÉTEL: 

Lakóhelyem és műhelyem Bodorfán található. Ez a kisközség Veszprém megyében fekszik, és a Sümeget Devecserrel összekötő útvonalon közelíthető meg.

2010. év októbere óta vagyok a település polgármestere.

A község címere hársfából kifaragva

BODORFA

„Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton”

 

             (Radnóti Miklós)

Bodorfa madártávlatból

     A környék ősidők óta folyamatosan lakott. Határában neolit kori cserépdarabok, római kori tárgyak, Árpád– kori és késő középkori leletek egyaránt kerültek elő.  A falu régi neve Bodorfalva. A "sáros" melléknév egykor hozzákapcsolódott a falu nevéhez, Sárosbodorfalva néven szerepel a település a levéltári anyagokban egészen a XVII. századig. 1334–ből maradt fenn a legrégebbi írásos említése, ekkor már nemesi falu. 1412-ben Sárosbodorfalva, 1531-ben Bodorfalva, 1737-ben Bodorfa néven említik.

            Kialakulásáról annyit tudhatunk biztosan, hogy a környék árteres dombhátain a Keszi törzs töredékei telepedtek le, s az ő leszármazottaik több faluközösséget is alapítottak egymástól nem messze. Ezek közül a közelben található Szentkirálykeszi vagy Nagykeszi község a török időkben teljesen elpusztult, mára csak  Árpád –kori templomának romjai láthatóak. 1546-ban Bodorfalva is felégetett falu. 1548-ban a törökök ismét felégették és elpusztult, teljesen lakatlanná vált. Lakatlansága az 1730-as évekig tartott. Határa ekkor már teljesen nemesi föld - Bodorfa nemesi, kuriális falu. Nemesek és fél nemesek birtokolják, akik nemesi földjeik egy részét árendába adják éves felmondással. Az árendások (bérlők) száma állandóan nő. 1770-ben a 19 nem nemes árendás család mellett 9 nemes család él. Bodorfa fő megélhetési forrása az 1700-as években az állattenyésztés és a földművelés volt. 1758-ban egyutcás falu, melynek két házsorát alsó és felső sornak nevezik. Népe túlnyomórészt katolikus.

             Egyutcás faluképét mind a mai napig megőrizte, csendessége és nyugalma a mai rohanó világban ideális környezet pihenéshez, alkotáshoz.

Rövid Helytörténet:

   Kardos Róbert fafaragó      8471 BODORFA Szabadság u. 75.

 

     e-mail: bodorfa@gmail.com        mobil: +3620/9228480

Partner oldalak:

Bodorfa település honlapja

Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

                         Kiscsősz

Hidak fórum honlapja

Figyelem! Ez a weboldal a Mozilla Firefox böngészőt támogatja, és azzal megnyitva működik tökéletesen. Más böngészőkkel is megnyitható, de nem biztos hogy hibátlanul jelenik meg a lap!

http://www.eloforras.eu/eloforras2/images/eloforras/fooldal/eloforras_1.pnghttp://www.hidakforum.hu/templates/hidakforum_template/images/hidakforum_logo.png

               Apáti Zoltán

Fazekas, cserépkályha készítő